Víz világnapi ünnepségek és események

Március 22. a Víz világnapja, ebből az apropóból számok oktatási intézmény, civil szervezet és település szervezett rendezvényeket. Barcson „vizes” szakemberek tartottak rendhagyó órákat, Szigetváron pedig maga a szakma ünnepelt.
 

Barcson a Szivárvány EGYMI vendég előadót hívott a gyermekekhez a Dráva Völgye Középiskolából. Hideg Tamás tanár úr a világnap céljairól, az ivóvízbázis védelméről és a vízzel való takarékoskodásról is beszélt a gyermekekkel, majd sorra vették a környék folyó és állóvizeit, a Drávától és a Rinyától az Ó-Dráván át a "9-es" tavakig mindent feltérképeztek.
A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Magyar Hidrológiai Társaság Baranya és Somogy Megyei Területi Szervezetei  március 21-én a Víz Világnapja alkalmából tartották meg a szokásos éves ünnepségüket. Itt adták át a „Védd természetesen!” jelmondathoz kötődő, gyermekeknek kiírt alkotó pályázat díjait, és megnyílott egy fotókiállítás is, „Folyók hordalékának nyomában” címmel, melyen egy varazsdi művész alkotásaival ismerkedhetnek az érdeklődők. A szakmai előadások sorában pedig ezúttal a vízkormányzás erdészeti vonatkozásai kerültek a középpontba, különösen Dráva-síkon.  
A témáról bővebb információ található a www.vizvilagnap.hu weboldalon.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!