Víz alatt a Balaton-part, 130 centiméter a tó vízszintje

 Folyamatosan engedik le a Balaton vizét, de még mindig magas, több mint 130 centiméter a tó vízszintje. Balatonfenyves térségét nem kíméli a viszontagságos időjárás, továbbra is gondot okoz a belvíz.

A rendkívüli mértékű csapadék, és a Balaton magas vízállása közrejátszott abban, hogy a település bizonyos részeit elöntötte a víz, ami komoly kihívások elé állította a város vezetését. Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere elmondta, hogy a Balatonnak 120 centi a szabályozott, maximális vízszintje, a mai állapot 133 centi, tehát 13 centivel magasabb, mint amennyi lehetne. A polgármester azt is kifejtette, hogy a sok csapadék ellen homokzsákokkal próbáltak meg védekezni, és átemelő szivattyúkat is használtak, hogy a víz ne ömöljön be a település többi részére. A házakba szerencsére nem tört be a víz, de a község gondnoka és a polgármester is folyamatosan járják a települést, és figyelik az állapotokat. Balatonfenyves állami támogatásokból szeretné a partot magasabbra építeni, illetve egy olyan rendszert kialakítani, amely lehetővé teszi, hogy a víz könnyedén visszaáramoljon a Balatonba. A polgármester szerint ha hétvégére kisüt a nap és apadni fog a víz a csatornákban, az nagyban javíthat a helyzeten. A húsvét utáni csendes időben már nem volt olyan probléma, ahol be kellett volna avatkozni. Abban reménykednek, hogy az időjárás most már kegyes lesz hozzájuk.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Terasz - Őszintén a katedráról

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!