Vérfrissítésre várnak a Böllérverseny szervezői

A 11. alkalommal megrendezett Darányi Böllérversenyen idén sem maradtak kulturális programok nélkül a látogatók, a szervezőség ebben az évben is gondoskodott a színvonalas délutáni programokról. Villányi László, Darány polgármestere szerkesztőségünknek elmondta: mielőtt még megszervezték volna az első Darányi Böllérversenyt, Napkorra jártak egy baráti társaságként hasonló böllérversenye.

Akkor jutott eszükbe, hogy miért is utaznának el ilyen messze egy jó falusi disznóvágásért, ha ők maguk is rendezhetnek saját településükön belül. Így hát megszervezték az első versenyt, hosszú évekkel ezelőtt. A verseny koordinálásában rengeteg munka van, a csapatokkal való egyeztetés, a szponzorok és támogatókkal való kapcsolat kiépítés, a verseny helyszínének és eszközeink biztosítása, egyszóval nem kis feladat. A polgármester elmondta: örülnének neki, ha már egy kicsit fiatalítani tudnának a szervező gárdán, hiszen ő és társai már lassan kezdenek kiöregedni, jó lenne egy kis frissítés, legalább is korosztályban. Villány László hozzátette: „a cél, velünk, vagy nélkülünk, vagy valakivel, de Darányi Böllérverseny 2023-ban is legyen”.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!