Véradások Barcson és Darányban

Újabb váradásra szóló meghívók érkeznek. Darányban október 27-én, Barcson november 3-án és 8-án lesz véradás.
Adj vért és ments meg három életet ! Gyakran halljuk a felhívást, de egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint azon túl, hogy a véradással akár életeket is menthetünk, még az egészségünket is óvjuk.

A most megjelent tanulmányban bebizonyították a véradás pozitív hatását, ugyanis azoknál a 43-61 éveseknél, akik félévente "megcsapoltatják" magukat, jelentősen - 88 százalékkal - csökken a szívinfarktus és a stroke kockázata. A szakemberek úgy gondolják, hogy ez a csökkent vasszintnek tudható be, mivel minél magasabb koncentrációban találhatók meg a vörösvértestek, a vér viszkozitása annál "masszívabb, emiatt pedig a vörösvértestek nagy mértékben deformálódhatnak. Egy másik tanulmány szerint a véradásnak ezen kívül csökkenti a daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát. Ugyanis a magas vasszintet a rákkal is összefüggésbe hozták, mégpedig azért, mert a túl sok vas megnöveli a szabadgyökök mennyiségét a szervezetben, ami pedig különböző daganatok megjelenéséhez vezethet.
A darányi Művelődési Házban október 27-én  péntek délután lehet vért adni, Barcson november 3-án 10:00 órától 14:00 óráig, november 8-án pedig 13 óra után.

A Vöröskereszt kéri, aki csak teheti menjen el vért adni, hisz 3 embernek segíthet egy véradással.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!