Véget ért helytörténeti nyomozás

Helytörténeti emlékek felkutatására hívott a héten a barcsi Városi Könyvtár. A nyomozásban résztvevők között tegnap délután sorsoltak ki nyeremény könyveket.
Sziács Lászlóné, a könyvtár vezetője szerkesztőségünknek elmondta, hogy közel 20 fő vett részt, az első alkalommal meghirdetett „Fedezd fel Barcs helytörténeti értékeit” játékban.

 

Mint megtudtuk, a feladványok on-line érkeztek a játékosokhoz, és ahogy az elsőt teljesítették, kapták a következő feladatot. Egy-egy kép érkezett a játékosokhoz, akiknek az adott emléket kellett felkeresniük a városban, és a helyszínen fotózkodni, majd beküldeni a könyvtár közösségi címére. A játékosok közül volt, aki minden nap felkeresett egy-egy helyszínt és volt aki egymás után kerekezett egyik helyszínről a másikra. Ez utóbbiak arról számoltak be, hogy 40-50 perc alatt teljesíthető volt a nyomozás, különösen úgy, hogy felismerték mi szerepel a képen. Sziács Lászlóné elmondta, a vasútállomás közelében, a sétányon álló Maróti László emlékmű volt az első helyszín, a második a Rinya hídnál álló Nepomuki Szent János szobor, a harmadik a régi Révállomáshoz tartozó Sóház épülete, a negyedik pedig a Belcsapusztában álló I.VH emlékmű.
 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!