A vártnál jobb a barcsi fürdő forgalma

A koronavírus járvány okozta vendéglétszám csökkenés minden hazai fürdő forgalmát drasztikusan csökkentette. A kisebbek ki sem nyitottak, és a nagyok is csak veszteségesen üzemelnek. A barcsi gyógyfürdő vendégeinek is jelentősen csökkent a száma, ám az augusztus úgy tűnik, javít a helyzeten.
 

Az augusztusi meleg meghozta a fürdővendégeket, több ízben is a régi kánikulai forgalmakat idézte a Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ. Lipics István fürdőigazgató megkeresésünkre elmondta, voltak 1100 fős beléptetések, és nem egyszer hétköznap is 8-900 személy kereste fel a fürdőt, mely az előző évek meleg napjain is kiválónak számított. Mindezt úgy, hogy továbbra is hiányoznak a horvát vendégek. Egyelőre úgy tűnik a vártnál jobb lesz a szezon.
A vártnál jobban sikerült a szombati éjszakai fürdőzés is. A kedvezőtlenül alakuló időjárás ellenére is 420 fő vásárolt éjszakai belépőjegyet. Jó hír, hogy lesz még éjszaki fürdőzés, pl. rögtön a következő szombaton, augusztus 22-én, kis discó hangulattal, és a vénasszonyok nyara is hozhat még szeptember közepére újabb lehetőséget.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!