Várja a NAV az 1%-os nyilatkozatokat

Idén is lehetőség van arra, hogy rendelkezzen az adózó az összevont adóalap után befizetett személyi jövedelemadója 1+1%-áról.

Püspök-Poszovácz Gabriella, a NAV Somogy Megyei Adó- és Vámhivatal Igazgatóságának sajtóreferense a Híd Televízió Barcsi Krónikájában elmondta, magánszemélyként idén is dönthet úgy az adózó, hogy a megfizetett személyi jövedelemadójának 1%-át felajánlja egy regisztrált civil szervezetnek, további 1%-át pedig valamely technikai számmal rendelkező vallási közösségnek vagy a kiemelt költségvetési előirányzatnak, 2021-ben a Nemzeti Tehetség Programnak. Az szja 1+1%-os felajánlásáról az adózó a bevallással együtt vagy akár attól elkülönülten is rendelkezhet. Ha a magánszemély rendelkezik elektronikus tárhellyel, nyilatkozatát a legegyszerűbb módon, elektronikusan nyújthatja be: az e-SZJA webes felületen az online kitöltő segítségével vagy az ÁNYK segítségével a bevallással együtt, annak EGYSZA lapját kitöltve vagy attól elkülönítve a 20EGYSZA nyomtatvány kitöltésével. A sajtóreferens felhívta rá a figyelmet, hogy továbbra is lehetőség nyílik papír alapon rendelkezni, postán, vagy lezárt borítékban a NAV ügyfélszolgálatain személyesen, illetve meghatalmazott útján nyújthatja be az adózó. Hozzátette: fontos, hogy a 2021. május 20-ai határidő jogvesztő. Ez azt jelenti, hogy aki ezt követően rendelkezik befizetett személyi jövedelemadója 1+1%-áról, a rendelkezése érvénytelen és késedelmét igazolási kérelemmel sem mentheti ki, a két százalék így az államkasszában marad.

 

fotó:ado1szazalek.eu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2021. április 12.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!