Újra pályázhatnak a környékbeli falvak vállalkozásai

A mikrovállalkozások versenyképességének javítását, infrastrukturális fejlesztését tűzte ki célul az az új pályázati lehetőség, melyre július elsejével pályázhatnak a térség kistelepüléseinek mikrovállakozói.

Szijjártó Attila, a Rinya-Dráva Szövetség munkaszervezetének vezetője szerkesztőségünknek elmondta, a helyi mikrovállalkozói réteg gyakran nem fér hozzá a fejlesztési támogatásokhoz, mert azok minimális projektmérete is túl magas a számukra. Ezért a helyi vállalkozások méretbeli és gazdasági erejéhez illeszkedő támogatási konstrukció meghirdetése volt a cél a pályázat kiírásával. A munkaszervezet vezetője hozzátette: a Helyi Akciócsoport által támogatni javasolt, a helyi felhívás feltételeinek megfelelő projekteket a 250 ezer és 5 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásban részesíthetik a rendelkezésre álló forrás erejéig. A projektben választható önállóan támogatott tevékenységek az építés és felújítás, szolgáltatások, eszközök és gépek beszerzése a vállalkozás számára. A pályázat részleteiről és feltételeiről bővebb információt a barcsi Rinya-Dráva Szövetség Széchenyi utcai irodájában személyen kérhetnek, de a Híd Televízió hétfő esti Barcsi Krónika című műsorában is bemutatjuk a pályázat részleteit.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2021. szeptember 13.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!