Új helyszínen tartja zenés találkozóját a Mustármag Együttes

November 18-án tartja az idei zenés találkozóját a LOGOSZ Egyesület. A hittanos gyermekek már hetek óta készülnek, és a felnőttek is megkezdték a próbákat a Mustármag zenekarral.
 

Katona Istvánné hitoktató szerkesztőségünknek elmondta, hogy újdonságokat tartogat az idei év. Elsőként is a legfontosabb változás, hogy új helyszínt választottak. Ezúttal az érdeklődőket a Széchényi Ferenc Gimnáziumba várják, ahol a találkozó vendégeként a Zalalövői Szent László Király Plébánia Szent Veronika Ifjúsági Kórus is fellép.
Mint megtudtuk a meglepetések sorában szerepel a fiataloktól egy táboros élménybeszámoló, színpadra tervezett változatban, ezen kívül elhangzanak a táborban és a tábor után írt saját dalok is. A rendezvény november 18-án, 15 órakor kezdődik.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!