Új bejárási szabályok a gimnáziumban

Módosult a Széchényi Ferenc Gimnázium intézkedési terve. Eszerint szeptember 8-tól, senki idegen nem léphet az intézménybe.
 

Csokor Réka, az intézmény igazgatója tájékoztatta szerkesztőségünket arról, hogy a koronavírus fertőzöttek számának növekedésére való tekintettel, az iskola tanulóinak védelmében, csak a gimnázium diákjai, pedagógusai, óraadói és dolgozói tartózkodhatnak az épületben.
Ez a korlátozó intézkedés az iskola növendékein és hozzátartozóin kívül érinti az Arany János Általános Iskola és a Deák Ferenc Sportiskolai Általános Iskola tanulói és szüleit is, ugyanis az étkezési térítési díjakat itt kellett befizetni.
Az intézményvezető arra kéri a szülőket, hogy a fizetéseket, ezentúl ha lehet, csekken illetve átutalással teljesítsék. Akiknek erre nincs módjuk, a pénztár ablakán keresztül tehetnek eleget kötelezettségüknek, ugyan úgy, mint tavasszal. Az előző tanév végén is, a digitális oktatás idején is ugyan ez volt az eljárás. Csokor Réka ugyanakkor megfogalmazta, rendkívüli esetekben, előzetes bejelentkezést követően léphetnek idegenek a gimnázium épületébe.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!