Több program és szabadság jellemezte a könyvtár évét Barcson

Szabadabban és több programmal telt a Barcsi Városi Könyvtár tavalyi éve, mint az azt megelőző. Megtarthatták ismét az olvasótábort, és még két nyertes pályázattal az idei fejlesztéseket is megalapozták.

 

Sziács Lászlóné, a könyvtár igazgatója úgy fogalmazott, hogy 2020-ban annyi tapasztalatot szereztek online működés terén, hogy 2021 januárjában nagy rutinnal szervezték a „Téli igézet” elnevezésű versíró pályázatot, majd a március 15-i versmondó versenyt, és a személyes szolgáltatások szünetelése miatt áprilistól újra volt ablakszolgáltatás is, nem csak ablakkönyvtár. Május 3-tól indult a részleges nyitás, szabadtéri rendezvények sora, majd a nyár meghozta a teljes szabadságot, és a programok sorát.
Aszfaltrajz, virágültetés, falfestés, és nyárköszöntő programsorozat is volt családi összejövetel az intézmény előtt. Az egyik legnagyobb öröm volt a júniusi teljes nyitást követően, hogy ebben az évben megrendezhették az olvasótábort, 28 gyermek részvételével. Mint megtudtuk, már készülnek 2022-re. 2021-ben két sikeres Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott pályázatuk volt. Az egyik egy ifjúsági részleg kialakítását segíti, a másik a 2022-ben az olvasótábori programokat gazdagítja.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

3. Advent

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!