Több dolga akad a revizoroknak nyáron

A nyári szezonnal a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai is jellemzően a népszerű nyári helyszíneken vizsgálódnak, így idén nyáron is számíthatnak ellenőrzésre a fürdők, a strandok, a fagyizók, az éttermek és a szálláshelyszolgáltatók.

Püspök-Poszovácz Gabriella, a NAV Somogy Megyei munkatársa szerkesztőségünknek elmondta: a nyári szezon alkalmával meghatványozódik az ellenőrzések száma, ilyenkor indul ugyanis be a turizmus, megnyílnak a téli szezon ideje alatt zárva tartó fagyizók és szálláshelyek, így jóval több helyre kell kiszállnia a revizoroknak. A NAV munkatársa hozzátette: az eseteken legnagyobb részében továbbra is az online pénztárgépeket illetve a munkavállalók bejelentését nézik, és probléma is legtöbbször ezekkel fordul elő. Jó hír lehet, hogy a NAV közzé tette nyári ellenőrzéseinek menetrendjét, mely szerint Somogyban a 25. héten, a fagylaltozóknál; a cukrászdáknál és az építkezéseken hajtanak végre ellenőrzéseket. A vizsgálatok a megye teljes területét érintik. A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét is vizsgálják a revizorok.

fotó: origo.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!