Természeti értékek kezelése a Dráva mentén konferencia

Egy horvát magyar közös projekt záró konferenciáját rendezték kedden a Duna Dráva Nemzeti Park Igazgatóság látogatóközpontjában, Drávaszentesen. Az „Ó-Dráva pályázat” 5 éves együttműködést jelent, de mint az Agrárminisztérium, természetvédelemért felelős helyettes államtitkára mondta, ez a közös munka túlmutat a jelenen, a folytatás egyértelmű.
 

Balczó Bertalan úgy fogalmazott, a Fekete árkon megépült fenékküszöb az Ó-Dráva élőhely rekonstrukciója miatt önmagában is nagy jelentőségű, de ennek a két ország határsávjában létrehozott vízi műtárgynak a horvát-magyar kivitelezése a határon átnyúló együttműködés példája miatt is kiemelkedő.
Dráva Kapu Bemutatóközpontban elhangzott, hogy a LIFE program 75%-os támogatásával megvalósuló, 817 ezer eurós költségvetésű projekt is bizonyítja, hogy a Kohéziós pályázatok mellett a LIFE program is felértékelődik. Az élőhely rekonstrukció és a fajmegőrzés jelentőségét szem előtt tartva a kormány 2018-ban úgy döntött, hogy 2024-ig, évi 400 millió Ft keretet biztosít a LIFE projektek önrész támogatására.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Terasz - Dr. Illyés Edit

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!