Tekeverseny után már a novemberi fellépésre készülnek a Dráva menti horvátok

Kilencedik alkalommal rendezték meg egy hete a Dráva menti horvátok sport és kulturális napját.
 

Az elmúlt években folyamatosan nőtt a résztvevők száma, ezúttal több, mint 130 személy fogadta el a meghívást, a tekeversenyre pedig 28 csapat nevezett, 15 fiú és 13 lány. A Barcsi és a Területi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elmondta, hogy a sport mellett igazán nagy hozadéka ezeknek a napoknak az együtt töltött idő. Nagyon jó hangulat volt, sokat nevettek, beszélgettek. A kulturális rész, a Táncos lábú horvátok találkozója nevet viseli, erre is idén rekord számú résztvevő érkezett a Széchényi Ferenc Gimnázium aulába. Több mint kétszázan nézték végig a kökényi Matusek László Horvát Kulturális Egyesület műsorát, melyben Dráva-menti és baranyai sokác dallamok is felcsendültek. A vendéglátók is színpadra léptek. A Podravina egyesület énekcsokrot adott elő, majd összetartással zárult a nap.
Csende Jánosné rádiónk vendégeként elmondta, hogy kilenc éve fogalmazódott meg a térség horvát közösségeiben, hogy minden település a helyi adottságokra építse helyi ünnepét, találkozóját. Így lett Potonyban minden évben egyszer éjszakai foci, vagy megyei szervezésben horgászverseny, és a barcsi adottságok miatt, itt tekebajnokságot tartanak. A férfiaknál a lakócsai ök képviseletében érkező Hajdú család lett az első, a nőknél a barcsi Három grácia. Érdekesség, hogy idén volt egy gyermek csapat is. Az egészen fiatal lányok a női 13 csapatos mezőny 4. helyén végeztek. Volt citromdíj is, a legkevesebb pontot elérőknek, nos mint megtudtuk, volt aki a verseny folyamán összesen két fát talált el.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!