A tartósan munka nélkül maradtaknak szól a foglalkoztatási pályázat Barcson is

Módosult a helyi paktumokba bevonható személyek köre – hangzott el a foglalkoztatási paktum legutóbbi, munkáltatóknak szóló előadásán Barcson.

A sorozat egyik házigazdája, Biró Norbert megyei közgyűlési elnök rámutatott: Somogyban van egy meghatározott kör, akit eddig nem sikerült bevonni a programokba. Bár megyei és barcsi szinten is egyre csökken a munkanélküliség, mégis vannak, akik tartósan nem találtak eddig munkát. Őket célozzák a továbbiakban a pályázatokban. A közgyűlési elnök hangsúlyozta: kezd megfordulni a statisztika, többen voltak a legfrissebb mérések szerint a külföldről hazatérők, mint a külföldre igyekvők. Kardos Katalin, a paktum program munkatársa előadásában hangsúlyozta: ez a program a helyi kezdeményezéseken alapul, de fontos kritérium, hogy a foglalkoztatási támogatási körbe csak álláskereső munkavállalókat lehet bevonni. Barcson erre a programra 350 millió forint jut. A Somogy Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási osztályának vezetője is a statisztikákból mutatta ki az eredményességet és hangsúlyozta: fordult a trend, mára több nő keres állást megyeszerte, mint férfi.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!