Táncos lábú horvátok találkozója

Október első szombatja idén is összehozza a Dráva menti horvátokat. A tradicionális rendezvény sport és kulturális találkozó is egyben, tájékoztatta szerkesztőségünket a Barcsi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

 

Csende Jánosné elmondta a Dráva mentén élőknek színes programokat kínálnak a horvát civil szervezetek egész évben, Barcson, október első szombatjának a fő attrakciója a teke. Délután! Este azonban már a zene, tánc és az ének veszi át a főszerepet. A rendezvényt az új horvát konzul is megtiszteli. A tekeversenyre előzetesen 15 csapat nevezett, de ennél több résztvevőt várnak a helyszínen, este pedig tulajdonképpen, minden érdeklődőt. A közösség tagjai, és az érdeklődők, akik szeretik a horvát zenét, a jó kedvet, azok a Széchényi Ferenc Gimnázium aulájában gyülekeznek, ahol 18 órakor kezdődik a hagyományőrző csoportok fellépése. Fél órás műsorral képviseli az anyaországi egyesületeket a Baranya Néptánc Együttes, majd Novi Gradac következik, és első barcsi szereplésével a Kalinovaci csoport, de a házigazda Podravina is színpadra lép. A műsor után kezdődik a tánc, melynek során Vízvári Zoltán zenekara mellett a fellépő együttesek zenekarai is húzzák majd a talpalávalót.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!