Tánc, dráma és kézműveskedés az Aranyos napközis táborban

Véget tért az első nyári napközis tábor a barcsi Arany János Általános Iskolában, és már javában zajlik a második turnus. Az intézmény tanulói az elmúlt héten színes programokon, játékokon és előadásokon vehettek részt, a jókedv és jó hangulat minden nap garantált volt.

Horváth Edit, az intézmény vezetője szerkesztőségünknek elmondta: az elmúlt két hétben főként alsó tagozatos gyerekek vettek részt a napközis táborokban, melyet kétféle tematika szerint osztottak fel, egy dráma és tánctábor, illetve egy kézműves táborra. A múlt héten, ahogy ezen a héten is, 25-25 fő vehetett részt a napközis táborokban, ahol egy-egy különleges kirándulásra is lehetősége volt a táborozóknak. A pécsi Mecsextrémbe és a patcai Katica Tanyára látogathattak el a gyerekek, ahol fantasztikus élményekben lehetett részük. Horváth Edit hozzátette: az egy hetes tábor ideje alatt változatos programok, vizes játékok és kézműveskedés várta a gyerekeket, a tábor a Kapronczai Művészeti Iskola segítségével valósult meg, a programok megszervezésében a művészeti iskola munkatársa és az intézmény pedagógusai is kivették a részüket.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Terasz – DDRF Symphonic Band

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!