Szinte minden diák elmenne a nyáron két hetes nyelvi kurzusra külföldre

Lezárult az igényfelmérés, minden érintett diák utazni akar a nyáron a kormány által felajánlott két hetes, ingyenes nyelvi képzésre. A válasz talán nem meglepő. Szinte mindenki.
 

Az idei évtől újabb lehetőség kínálkozik középiskolásoknak a nyelvtanulás illetve gyakorlás terén. Ráadásul külföldön, és állami finanszírozással. Barcson a Széchényi Ferenc Gimnázium és a Dráva Völgye Középiskola vehet részt a programban. 2019 elején határozott úgy a magyar kormány, hogy minden diáknak, aki a 9. ill. 11. évfolyamot végzi valamely gimnáziumban vagy szakgimnáziumban, biztosítja a lehetőséget, hogy a nyáron, a szünetben két hetes nyelvtanfolyamon vegyen részt. Októberben zárult az igényfelmérés, melynek során csak egy igent, vagy nemet vártak a diákoktól és szüleiktől és mindkét barcsi oktatási intézményben 80% feletti az igennel felelők aránya. Azt is elmondták az intézményvezetők a HÍD TV megkeresésére, hogy ugyan lehetőség nyílik egyéni jelentkezésre és utazásra is, mindenki a csoportos mellett tette le a voksát. A németesek Ausztriába illetve Németországba utazhatnak, az angolosok pedig Egyesült királyság, Írország illetve Málta nyelviskoláiban tölthetnek el 2020 nyarán két hetet. Részletek a hétfői Barcsi Krónikában.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!