Szeptembertől újra Szélesné Krautner Éva a barcsi tánctanár

Információink szerint, szeptembertől újra Szélesné Krautner Éva vezeti a Kaproncai Művészeti Iskola barcsi csoportját. A beíratások is szeptemberben lesznek.
 

A Dráva Hullám vendége volt a héten Berkes Sándor, aki az elmúlt évben felelt a barcsi táncosok fejlődéséért, és ez az együttműködés igazán sikeresnek mondható, hisz a lányok egy csoportja egészen az Európa Bajnokság dobogójáig jutott. A táncpedagógus a pénteki Vekkerben elmondta, hogy szeptembertől már újra visszaveszi a barcsi csoport oktatását és képzését Szélesné Krautner Éva, így az elmúlt évek pedagógus cseréi véget érnek.
Mint a reggeli műsorban elhangzott Barcson egy haladó és egy kezdő csoport működik, ez utóbbiba alsós, teljesen kezdő gyermekek járnak, de szeptembertől is tervezik új csoport indítását. Berkes Sándor azt javasolta a gyermekek nevelésében, fejlődésében fontos szerepet betöltő szülőknek, hogy amikor hasznos és kulturált plusz tevékenységet választanak gyermekeiknek, ami előre mutat és van jövője, akkor gondoljanak a táncra. Rengeteg képességet fejleszt, és hozzájárul az egészséges növekedéshez, ráadásul bármilyen korú és nemű tanulhatja. Épp ezért szeptember első két hetében várják a jelentkezőket.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Terasz - Bauer Vendel

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!