A szén-monoxid mérgezésekre figyelmeztetnek nyáron is a katasztrófavédők

Bár a fűtési szezon hónapokkal ezelőtt véget ért, a szénmonoxid jelenlétével ettől függetlenül számolni kell. A mérgezéses esetek körülbelül egynegyede ugyanis a fürdőszobában történik – hívta fel a figyelmet honlapján a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A mérgező gáz leggyakrabban a kis légterű helyiségekben, főleg a fürdőszobákban üzemelő kombi gázkészülékből, illetve az elszennyeződött átfolyós rendszerű vízmelegítőkből jut a lakótérbe. A szénmonoxid-mérgezés kezdeti tünetei a hányinger és a fejfájás, azonban szervezetünk nem minden esetben képes a megfelelő reakcióra, márpedig a szénmonoxid jelenlétének késői felismerése könnyen tragédiához vezethet. Akár 3 perc alatt is halálos lehet. Ezért ha hasonló tüneteket észlelnek a lakásban tartózkodók, és még a háziállatuk is furcsa mód zaklatottá válik, akkor szén-monoxid jelenlétére gyanakodjanak és hívják a 112-t! A részletes biztonsági információkat elolvashatják a alább.

A fürdőszobai gázüzemű készülék működésére jelentősen kihat az, ha használatával egyidőben a konyhában, vagy a mellékhelyiségben elszívó megy. Ebben az esetben ugyanis nem jut megfelelő mennyiségű levegő a fürdőszobai gázkészülékhez, megfordulhat az áramlás a kéményben, és fennáll a veszélye a szén-monoxid-szint megemelkedésének. A veszélyt tovább növeli, ha a lakásban nem biztosított a természetes szellőzés, mert energiagazdaságossági okokból minimális légáteresztő képességű nyílászárókat építettek be, résszellőzés nélkül. 

Különösen fontos tehát, hogy szakemberrel végeztessük az elszívók és nyílászárók cseréjét, hiszen a készülékek levegő ellátásának megtervezéséhez is szükség van a mérnöki tudásra, odafigyelésre.

Tekintve, hogy a szénmonoxid (CO) színtelen, szagtalan, érzékszerveinkkel lehetetlen észrevenni, ezért életmentő lehet a szén-monoxid-érzékelő a lakásban. A készüléket tanácsos minden lánggal égő eszköz közvetlen környezetébe telepíteni. Minősített, megbízható típust válasszunk, majd ezt a használati utasításban leírtaknak megfelelően telepítsük.

A szerkezetet a légtér felső részébe, de mindenképpen a belégzési magasság fölé kell helyezni. A balesetek helyszínén tartott ellenőrzések rámutattak arra, hogy a fal tövében vagy az éjjeliszekrényen elhelyezett szén-monoxid-érzékelők nem képesek betölteni funkciójukat. Az érzékelők élettartama eltérő, általában öt év, ennek lejárta után új készüléket kell beszerezni.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!