A szemétdíj miatt hiába megyünk már a Dél-Komhoz

Változik az ügyfélszolgálat Barcson és több településen is, a szemétszállítással kapcsolatos díjbeszedés, hátralékkezelés, részletfizetéssel kapcsolatos ügyintézés nem a Dél-Kom Nonprofit Kft-hez tartozik.

Május 17-én nyílik Barcson az NHKV, azaz a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. ügyfélpontja, amelyet a barcsi postaépületben kereshetnek az ügyfelek hétfőnként 8 és 14 óra között, illetve szerdánként 8 és 12 óra között. A szolgáltatási díjakkal kapcsolatban itt kell majd intézni az ügyeket, vagy elektronikusan, az ugyfelszolgalat@nhkv.hu címen. A Dél-Kom honlapján arról tájékoztat, hogy hozzájuk a jövőben a közszolgáltatási szerződéskötés, módosítás, és megszüntetés ügyében, adatváltozással, szüneteltetéssel kapcsolatos ügyekben fordulhatunk. A Dél-Komnál kell igényelni a továbbiakban is a többlethulladék elszállítását, a lomtalanítást, a díjkedvezményeket is itt érvényesítik. Szintén itt kell jelezni, ha csekk helyett például utalással szeretnénk fizetni a szemétszállítási díjat illetve bármilyen reklamációt itt fogadnak. A Dél-Kom ügyfélszolgálata továbbra is a Bajcsy-Zsilinszky utcában lesz elérhető Barcson.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!