Széchenyi nappal készül a Turisztikai Egyesület Somogytarnócán

Újabb programmal várja a lakosságot a barcsi Turisztikai, Gasztronómiai és Kulturális Egyesület, július 24-én, szombaton, ezúttal a somogytarnócai településrészen. Krisztián Ferenc, a településrész képviselője, és az egyesület egyik tagja a Dráva Hullám Vekker című műsorában elmondta, egy pályázat keretin belül kapott lehetőség az egyesület három rendezvény lebonyolítására, melyből kettőt az elmúlt időszakban már megrendeztek.

Az egyik ilyen volt a Családi Jótékonysági Sportnap, a második az Aratóünnep, és július 24-én pedig a Széchenyi-napot rendeznek Somogytarnócán. A képviselő elmondta, programjaik megvalósítása során, igyekeznek olyan rendezvényeket lebonyolítani, melyek eddig még nem szerepeltek a város rendezvényei között, ezzel is nagyobb tömeget megmozgatna, és több szórakozási igényt kielégítve. A július 24-ei rendezvény megemlékezéssel kezdődik, a Széchenyi sírhelynél, ahol Sas Rudolf esperes tart ünnepi szentmisét. A helyi alkotó művész Varga Ferenc kiállításának megnyitóját követően főzőversenyen vehetnek részt a látogatók, de a kicsiket egész nap játszóház, körhinta és ugrálóvár várja. A délutáni programok során átadják a somogytarnócai újszülötteknek az emlékplaketteket, délután pedig Lóki György, F.Lackó, a No Thanks és Varga Miklós lépnek a színpadra. Az este utcabállal záródik. Krisztián Ferenc elmondta, a jövőben az egyesület igyekszik minél színesebb és színvonalasabb rendezvényeket lebonyolítani a város és a környék lakosainak számára.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!