Sok érdeklődő kereste fel a gimnázium nyíltnapját

Az idei szokásos nyílt napján már az olasz nyelvi előkészítőt is ajánlotta a Széchényi Ferenc Gimnázium, de nem csak ez volt érdekes a napban, hanem hogy minden idők leglátogatottabb nyílt napját tartották ezúttal.
 

Nehéz feladat egy bizonyos türelmi időn belül annyi információt átadni az érdeklődőknek, amivel bemutatható az intézmény, bemutathatók a képzések és még a hallgatóság is képes befogadni azt, mondta Mák Mária tanárnő a rendezvényen. E mellett a vártnál jóval nagyobb érdeklődés, és a nagyszámú érdeklődő szülő, gyermek körforgása is nehézséget jelentett. Sokan a bemutató órákat csak a folyosóról követték figyelemmel. Voltak idegen nyelvi tantárgyak, egy kis boldogság óra, és természetesen nyelvi órákat is látogathattak az érdeklődők. Ezen kívül a diákok kis kulturális bemutatóval is szolgáltak, valamint a bemutató órákon is vállaltak szerepet, és az általános tájékoztató során is beszámoltak saját élményeikről, arról, ők miért jöttek ebbe az iskolába, mit kaptak eddig, vagy épp, hogy milyen diákcsere programokban vehettek részt, és ez miben segítette őket.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!