Rövid volt a zeneiskolások téli szünete

2021. december 21. volt a téli szünet előtti utolsó tanítási nap, a szünet utáni első tanítási nap pedig 2022. január 3. a tanévrendje szerint. Ez vonatkozik a zeneiskolákra is, ám az itteni növendékeknek sok esetben ennél jóval rövidebb a szünete.
 

Advent, a karácsonyi ünnepkör, és az évkezdet, folyamatosan munkát ad a zenészeknek és a fellépések érintik az iskolásokat is. Barcson is minden adventi hétvégén és minden intézmény, vagy egyházi felekezet karácsonyi, vagy év végi rendezvényén találkozhattunk zeneiskolásokkal. Ám ők ezt, akárcsak a felnőttek elkötelezetten teljesítik, és tanulmányaik során hozzászoknak az ünnepi szolgálatokhoz, vagy a szabadidős szolgáltatásokhoz.
Vránicsné Jancsi Erika, a barcsi Vikár Béla Művészeti Iskola zeneiskolájának igazgatója megkeresésünkre elmondta, nagyon büszkék arra, hogy ilyen sok és szépen szereplő növendékük van, akik előtt a tanárok is jó példával járnak elől, hisz minden városi rendezvényen közreműködnek. Ám mégis arra a legbüszkébb, hogy sikeres félévet tud maga mögött a zeneiskola, remek versenyeredményekkel és jelenléti, tantermi oktatással, mely lehetővé tette a személyes találkozókat, és nagyon remélik, hogy a második félév is így zajlik majd.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!