Ropolypusztán ropta a Boróka

Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivál zajlott 2022. június 11-én a Kárpát-medence harminc helyszínén egy időben, azonos programpontokkal megvalósuló nagyszabású rendezvény keretében. A találkozókat megyei bontásban szervezték, határon túl is. A somogyi helyszín Ropolypuszta volt, ahova a Boróka Táncegyüttes is meghívást kapott.
 

A fesztivál célja, hogy a nagy nyilvánosság előtt megmutassa az öt évvel ezelőtt elindult Csoóri Sándor Program eredményeit, a népművészeti mozgalom kiemelkedően magas színvonalát, résztvevőinek sokaságát. a program támogatást nyújt a pályázó népzenei illetve néptánccsoportoknak. Ebből jut viseletre, utazásra, zenekari költségre, műsor szervezésre, vagyis ez adja a működés jelentős hányadát.
A támogatásban részesülők pedig egy napot töltenek együtt, fakultatív programokkal és egy napot záró gálával, melyen mindenki bemutatkozik. A Somogy megyei helyszínen 22 táncegyüttes lépett színpadra, mint pl. a zákányi Dráva gyöngye, a Berzencei Hagyományőrzők, a szennai, siófoki táncegyüttes, vagy épp a Somogy Táncegyüttes. Közel 500 fő énekelte a közös dalt, és táncolt együtt a nap zárásaként.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselő Testületének 2022. április 21-i ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!