Roma hagyományőrző táborra hívják a gyermekeket

A tavalyi évhez hasonlóan idén is megrendezi a Drávamenti Romákért Egyesület a roma hagyományőrző napközis gyermektábort. Tatai Ferenc, a nemzetiségi önkormányzati elnöke és települési önkormányzati képviselő szerkesztőségünknek elmondta, a július 26-a és 30-a között megszervezett táborra a 7 és 14 év közötti gyermekek jelentkezését várják, a tábor minden reggel 9 órakor kezdődik, és színes programokkal várja az érdeklődőket.

Az ötnapos tábor ideje alatt, többek között megismerhetik a gyerekek a roma hagyományokat, naponta részt vehetnek roma nyelvi oktatáson, hagyományos ősi roma mesterségeket fedezhetnek fel, Kresz tesztet tölthetnek ki, játékos vetélkedőn vehetnek részt a rendőrség szervezésével. Ezenkívül tűzoltó és judobemutatót tekinthetnek meg, a tábor ideje alatt pedig egy meglepetés sztárvendég is várja a gyermekeket. Tatai Ferenc elmondta, a tábor utolsó napján mindig családiassá alakul a hangulat, délután közös strandolás, fagyizás, este pedig tábortűz és szalonnasütés várja a gyerekeket. A táborra jelentkezni Tatai Ferencnél és Béres Tamásnál, a közösségi házban lehet.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!