A régió legrangosabb judo versenye zajlott Barcson

A régió legrangosabb és egyben szezonnyitó judo versenye zajlott Barcson március első hétvégéjén, melyen 16 klub - 285 versenyzője indult. Még a régión túlról, Szombathelyről és Szekszárdról is érkezetek szakosztályok. A hagyományos barcsi verseny több szempontból is nagyon kedvelt, többek között azért is, mert a legfiatalabbaktól a felnőttekig indulhatnak rajt.

A barcsiak 30 fővel neveztek, köztük a hat legfiatalabbal, akik még csak a játékos versenyben vehettek részt és a legidősebb barcsi indulóval, a 46 éves Bonevácz Tamással. A házigazda szakosztály végül 10 bronz, 6 ezüst, és 4 arany éremmel zárták a napot. A dobogó legfelső fokára Bana Dénes, Bonevácz Bianka , Bonevácz Tamás és Horváth Marcell állhatott fel.
A barcsi és az azt követő zalaegerszegi és somogyszobi régiós versenyek jó felkészülési lehetőséget biztosítanak az országos bajnokságokra. A barcsi szezon nyitó versenyen pedig ezúttal helyt adott a régiós elismerések átadásának. A régió szakosztályainak legeredményesebb diákjai vehették át  a megnyitót követően a régiós díjakat. A barcsi díjazott Szokol Máté volt, aki a tavalyi évben országos diákolimpiai bajnoki címet szerzett.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!