Programzárás a Deákban

Programot zár a Deák Ferenc Általános Iskola. Az NTP-MTTD-15-0054    -     „TUDÓSPALÁNTÁK" c. projekt ér véget, melyet a Nemzeti Tehetség Program keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatott. Január 1. és június 15. között komplex tehetséggondozó műhelyfoglalkozásokon vett részt 30, a természettudományok területén tehetséges 5.-8. osztályos tanuló.

A tehetséggondozó programban a matematikai, a természeti,- valamint a nyelvészeti tehetségterületek fejlesztése történt. Változatos természettudományi témakörökön keresztül inspirálták a pedagógusok a tanulókat arra, hogy az ismereteket többféle módon közelítsék meg, problémákat vessenek fel, kutassanak, vitázzanak, adatokat, információkat szerezzenek magyar és német nyelven is. Tervezzenek kémiai kísérleteket, melyeket tapasztalati tényekkel, érvekkel bizonyítsanak. A 2 napos Budapesti tanulmányúton ellátogattak a Természettudományi Múzeumba, az Állatkertbe, a Csodák Palotájába, valamint a Tropicariumba, majd a Pécsi Tudományegyetem Arborétumába, ahol életközelből is megtapasztalták a tanultakat. A témával kapcsolatos ismereteiket összegezve prezentációkat, plakátokat készítettek magyar és német nyelven, melyet a tehetségnapon társaiknak is bemutattak. Az előadások fő témái a környezetvédelem, a környezettudatos magatartás köré csoportosultak, mely a program komplexitását tovább erősítette. A programra 1,6 M Ft támogatást nyertek, melyből kísérleti eszközöket, és hulladékgyűjtőket vásároltak.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!