Övvizsgával zárult az idei judotábor is

Közel 60 résztvevővel zárult az idei judotábor, 19 növendék tett 6.kijura vizsgát a pénteki zárónapon. Janacsek László, a Barcsi Judo Klub edzője szerkesztőségünknek elmondta, az idei táborban is részt vettek a lábodi Judo Klub tagjai, immáron második alkalommal, 14 fő részvételtelével.

Az ötnapos tábor ideje alatt természetesen az edzéseké volt a főszerep: a csapatot két részre osztották, a kisebbeknek a barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központban kezdődött a nap medencés víziellenállásos edzéssel, a nagyok pedig a szabadidőközpontban futóedzéssel kezdték meg a bemelegítést. A közös ebéd elfogyasztása után a délután első része már egy kicsit kötetlenebb formában zajlott, a strandon szabad program formájában lubickolhatott minden résztvevő a medencékben. Délután négy órától újabb edzés várt kicsikre és nagyokra a Hidasi Ervin judoteremben. Janacsek László elmondta: a tábor idején meglátogatta őket a barcsi Judo Klub egyik alapítója, Bonevácz Emil is, aki a barcsi judo életéről is mesélt a tábor résztvevőinek.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!