Óvatosan ugyan, de már szervezik az idei első Mezei Futóversenyt

Megvan az első tervezett Mezei Futóverseny időpontja. Ha minden jól alakul, október 5-én lebonyolítják az első fordulót a szervezők. Horváth Gábor sportreferens, a Dráva Hullám Vekker című műsorában elmondta: az idei évben is, a hagyományokhoz híven diákolimpiai korcsoportonként rendezik meg a versenyt, a első három helyezett pedig automatikusan továbbjut a regionális fordulóba, melyet ezúttal is Kaposváron rendeznek meg.

Az idei év különlegessége, hogy a középiskolások is nevezhetnek a versenyre, akiknek nem kötelező a megyei megmérettetésen részt venniük, így esetükben az első három helyezés nem jelent automatikus tovább jutást a megyei fordulóra. A sportreferens hozzátette: a középiskolásoknak meghirdetett megmérettetés célja, hogy sportolási lehetőséget biztosítsanak ennek a korosztálynak is, illetve a siker- és közösségi élmény megélésének biztosítása.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!