Országos angol verseny Barcson, barcsi különdíjassal

Idén 16. alkalommal rendezte meg a Széchényi Ferenc Gimnázium angol munkaközössége az Országos Angol Nyelvi Versenyt 9.-es és 10.-es diákok részér. Cél, hogy a 11-12. évfolyam számára szóló OKTV előtt is legyen lehetősége a diákoknak összemérni angol nyelvi tudásukat.
 

A Nemzeti Tehetségprogram támogatásával szervezett versenyre idén is közel 1000 diák jelentkezett az ország minden szegletéből. Az első fordulót követően, 25-25 diák jutott a döntőbe, melyet a Barcsi Széchényi Ferenc Gimnáziumban rendeztek ezúttal is. Érkeztek diákok – többek között - Debrecenből, Budapestről, Kaposvárról, Sopronból, Pécsről és Érdről is.
A szóbeli döntőt a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának együttműködésével bonyolították le. A zsűri munkáját segítette Dr. Dombi Judit és Dr. Fekete Adrienn, akik az Anglisztika Tanszékről érkeztek. A PTE különdíjat ajánlott fel 2-2 diáknak, akik részvételi lehetőséget nyertek az Egyetem nyári KreaTáborába.
Első kategóriában az első helyet Vermes Gábor Máté, a Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium diákja szerezte meg; a második kategóriában Keller Anna Zsófia, a budapesti Jedlik Ányos Gimnázium diákja győzedelmeskedett.
Barcsi siker is született, az első kategória negyedik helyezettje, Bóta Barnabás, elnyerte az egyik különdíjat.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!