Okospad és orvospótlás szerepel a Fidesz-KDNP barcsi programjában

A fiatal, még egyetemista orvostanhallgatókat csábítaná többek közt vissza Barcsra egy fiataloknak szóló programmal a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje.

Koós Csaba programjának kivonatát is bemutatta a lakossági fórummal egybekötött sajtótájékoztatón. A Széchényi Ferenc Program része a fiatalok aktivizálása is, számukra úgynevezett okospadokat helyeznének ki a középiskoláknál, amely wi-fi elérést és más funkciókat is tartalmazna, három ilyenben gondolkodnak – hangsúlyozta Koós Csaba. Soltész Miklós államtitkár a lakossági fórumon megköszönte Karvalics Ottó polgármester munkáját és kiemelte: a 2010-re adósságcsapdába jutott önkormányzatokat a kilátástalanságból próbálták a fejlődés útjára állítani. Az uniós források elosztása kapcsán Soltész Miklós hangsúlyozta: nem az volt a fontos, hogy mely önkormányzatnak milyen politikai színezetű a vezetése, hiszen a források pályáztatása előtt is már javaslatokat vártak, hogy mire van szükségük a helyhatóságoknak. Szászfalvi László országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón kiemelte: Barcsra az elmúlt években csak a Területi és Településfejlesztési Operatív Program forrásaiból megközelítőleg 3 milliárdos forrás jutott.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!