Nyolc város ifjú zongoristái koncerteztek Barcson

A megyén kívülről is érkeztek versenyzők a XVIII. Somogy Megyei Varró Margit Zongoratalálkozó barcsi megmérettetésére. Az idei szólóverseny is Barcs híres szülöttének, Varró Margitnak szellemiségét őrzi.

Varró Margit Barcson született, zenepedagógiai pályája során számos egyetemen oktatott, Chicagóban zárta pályafutását, ott is hunyt el. Az emlékére rendezett idei találkozóra Balatonszemes, Kaposvár, Nagyatád, Nagybajom, Nagykanizsa, Siófok és Tab művészeti iskolái és a házigazda Barcs is elhozta tehetséges növendékeit. A zsűri elnöke Bánky József Janus Pannonius díjas, a Magyar Köztársaság érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett zongoraművész, főiskolai tanár elismerően szólt a növendékek produkcióiról, a zsűriben és védnökként is segítette a munkát Megyimóreczné Schmidt Ildikó, zongoraművész, a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola és a Művészeti Szakközépiskola tanára. A zsűri szerint a verseny minden évben magas színvonalon zajlik, ösztönzi a résztvevő diákokat, másrészről hátránya is van, mivel a gyerekek lehet, hogy negatív élménnyel távoznak (ha nem sikerül olyan jól az adott produkció). Emiatt inkább seregszemleként tekintenek erre a napra, és a részvétel a fontos és az építő kritika, nem a megmérettetés.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!