Nyilt napot tartottak a Sztranyák Családi Gazdaságban

Családi Napot tartottak a Sztranyák Családi Gazdaságban. A délelőtt kezdődő programok közel 130 látogatót vonzottak a péterhidai telephelyre, ahol minden érdeklődő megtalálta a kedvére valót.
 

A nyílt nap azzal a nem titkolt céllal valósult meg, hogy a látogatók, s legfőképp a gyermekek megismerkedjenek az állattartás fontosságával és annak rejtelmeivel, és hogy a gyermekek minél közelebb kerülhessenek az önfenntartó életmódhoz. A Családi Nap alkalmával a látogatók íjászkodhattak is, ezen kívül lovaglást is kipróbálhatták a bátrabbak, sőt, a hagyományos, szabadtűzi ételek készítésén túl, népi játékok, és erdőjáró túrák is várták a vendégeket. Mindezek mellett a gazdaság állatfarmján is körülnézhettek a látogatók, bocit, cocát és még lovakat is láthattak a családi napon részt vevők. Az egész napos program folyamán étlen és szomjan sem maradt senki, Sztranyák Gergely családjával és annak jó barátaival folyamatosan gondoskodott a látogatók jó tartásáról, zsíros kenyérrel, házi pogácsával, friss gyümölcsökkel, na és természetesen sajtkóstolóval. A sajtkóstoló minden darabja a gazdaság saját sajtműhelyéből került ki, és bizony a szomszédos levendulafarmról származó levendula is bekerült a sajtos válogatások köré. Sok érdeklődőt vonzott a program, a Sztranyák Családi Gazdaság abban bízik, hogy jövőre is megszervezheti a programot. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!