Nyárindító strand program éjszakai fürdőzéssel

Disco zene, légvár, szumó egyaránt csalogatott a nyárindító barcsi fürdő fesztiválon. A hűvösre fordult időben napközben 320 fő, míg éjszaka 130 fő vette igénybe a fürdő szolgálttaásait. A fürdő igazgatója azt mondta, a következő hónapok is tartogatnak színes programokat.
 

Szakos Gábor amikor beszámolt rádiónknak a nap eseményeiről úgy fogalmazott minél szélesebb réteget szerettek volna elérni, de az időjárás kicsit közbe szólt. Ettől még a legtöbb programot sikerült megtartani. pl. 18 órától Bodonyi Beáta szórakoztatta a látogatókat, majd a nagyatádi kötélugrók is megmutatták mit tudnak. A Vízi varázs vetélkedőn lehetett szurkolni a barcsi csapatnak és 20 órától kezdődött az a bizonyos éjszakai fürdőzés is, mely egyre népszerűbb a környéken élők számára. Fiatalok idősek érkeznek, így a kísérő program is ez alapján állt össze. Először F. Lackó rappelt, majd Krisztián Feri keverte  a zenéket. Működött a légvár, volt lufi hajtogatás, arcfestés a gyermekeknek, és szumó a felnőtteknek. Ez utóbbi népszerűségét nem csorbította a kissé hűvösebb idő sem.

A folytatásról szólva azt mondta a fürdőigazgató, biztos, hogy lesz július 27-én strandok éjszakája, amikor a szokásos retro discoval Fuszi várja a fürdőre látogatókat, aztán augusztus közepén pedig egy újabb éjszakai fürdőzés is csalogat.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!