Nemsokára kezdetét veszi az advent programsorozat Barcson

A Barcsi Adventi Ölelés idén is várja az érdeklődőket, kezdve november 29-én, amikor a Szivárvány EGYMI műsora nyitja meg az ünnepi programsorozatot. Az esemény a Művelődési Központ színháztermében zajlik, ahol 15:30-tól sütivásár és 16:00-tól kézműves vásár is várja a látogatókat. Az ünnepi műsor és gyertyagyújtás 16:30-kor kezdődik.

Ezt követően november 30-án gyúlnak fel a fények az adventi forgatagban, amely minden hétvégén folytatódik december 7-én, 14-én és 21-én, szombatonként 17 órától a városközpontban. A helyszín idén kicsit változik, hiszen nem az OTP előtti téren, hanem más helyszínen várják az érdeklődőket. Az első adventi hétvégén a hagyományokhoz híven az Őrláng Egyesület várja az érdeklődőket, szokás szerint gesztenyével, de természetesen az ünnepi időszak kedvenc finomsága a kürtös kalács is beszerezhető lesz. Veszner Ádámné, a Móricz Zsigmond Művelődési Központ és a Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhely igazgatója elmondta, hogy az adventi hétvégék során óvodás és iskolás produkciókkal, valamint ízletes falatokkal is találkozhatnak a látogatók. Az esemény célja, hogy közösségi élményt nyújtson és elősegítse az ünnepi hangulatot Barcson.

Fotó: illusztráció

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!