Nem rajtunk múlt, mégsem lesz élő előválasztási vita a BarcsMédián

Mindkét jelöltet megkerestük, Ander Balázs nem kívánt élni a lehetőséggel. Az előválasztás előtt is élő, a közösségi médiában is követhető vitaműsorra hívta a jelölteket a BarcsMédia, amelyet a Híd Televízióban és a BarcsMédia Facebook-oldalán szerettünk volna továbbítani.

A felajánlott lehetőség szerint a BarcsMédia egy órás időkeretben, a jelöltek által javasolt helyi témák mentén szerette volna bemutatni az álláspontokat. Somogyban a legutóbbi önkormányzati választás előtt egyedüli módon szerveztünk körzetenkénti televíziós vitát. Korábban az előválasztáson induló mindkét jelölt pozitívan fogadta a megkeresést. Az előválasztáson induló jelöltek közül Remes Gábor (DK-MSZP-Párbeszéd) élni kívánt a lehetőséggel, Ander Balázs (Jobbik – LMP – Momentum – MMM) viszont elutasította a részvételt. „Ez a vita megtörtént, ez a vita nyilvános volt, most már nem egymással kell vitatkozni és ott ilyen-olyan lózungokat pufogtatni” – fogalmazott Ander Balázs, a Jövő TV által szervezett kistermi rendezvényre utalva. Ander Balázs megkeresésünkre elmondta: ezúttal csak akkor ül le vitázni Remes Gáborral, ha a rendezvényen Szászfalvi László kormánypárti képviselő is részt vesz. Szászfalvi László kormánypártiként nem indul az előválasztáson. Ander Balázs arra hivatkozott, hogy a Jövő TV által szervezett vita videóanyagát a választókerületi központként is működő Barcs „médiája” is megkapta, annak közzététele szerinte elegendő, neki most „az emberek között van a helye”. Jakab Péter, a Jobbik elnöke a Híd Televíziónak az utcafórumon adott interjújában azt mondta: „Fontos, hogy legyenek viták az előválasztás kapcsán, hogy beszélgessünk a problémákról, kihívásokról.”

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!