Négykezes zongoraverseny siker

Újabb zenei sikerrel gazdagodott Barcs. Nívódíjas lett a zeneiskola egyik produkciója, Erdelecz Dorina és Tóth Krisztina négykezese.
 

A „VI. Zenevarázslat” Nemzetközi Négykezes Zongoraverseny és Zongora fesztiválon indult tanár- diák kategóriában Erdelecz Dorina tanárával, Tóth Krisztinával. A zsűri pedig úgy értékelte produkciójukat, hogy az arany minősítésnél is magasabb színvonalú, így Nívódíjat kaptak. A barcsi tanszak munkája és Dorina neve sem volt ismeretlen a zsűri előtt, hisz a pandémia előtt, 2019-ben már ezüst minősítést kapott a Zenevarázslaton, Erdelecz Dorina akkor Bogdán Katával játszott négykezest, Tóth Krisztina pedig növendékével, Manka Bálinttal szerzett szintén ezüst minősítést.
Erdelecz Dorina 7 éve tanul zongorázni, és a most induló versenyszezonban többször is megméretteti majd magát. Aztán áprilisban, Barcson, a szokásos Varró Margit Megyei Zongoratalálkozón, utána pedig a szintén hagyományos Somogy Megyei Zeneiskolák Kamarazenei Találkozóján, Marcaliban értékelheti munkáját a zsűri.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Nemzetközi Néptáncfesztivál – Barcs

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!