Minitégla és palacsinta a 125 éves évfordulón

Játékos szakmabemutatókkal is várták az érdeklődőket Barcson az egykor iparinak nevezett iskola tanárai és diákjai. A 125 éves barcsi szakképzést ugyanis szórakoztató rendezvénnyel igyekeztek bemutatni a hétvégén.

A legszorgosabbak menetlevelek alapján is közlekedhettek az állomások közt, ahol mini téglából építkeztek, sablon segítségével festettek, de a  boltosok csomagolni is segítettek. A vendéglátósok finom falatokról gondoskodtak, minifánk, lángos és palacsinta járt a legügyesebb látogatóknak. Csonka Zoltán, az intézmény igazgatója kérdésünkre elmondta: mindig voltak hullámvölgyek és sikertörténetek a hazai szakképzésben, így Barcson is, sőt volt olyan, hogy az ötvenes évek elején megszüntették a helyi képzést egy rövid időre. Ennek ellenére a dél-somogyi szakképzés mindig egyet jelentett a barcsi iskolával. Jelenleg is közel 500 diákja van az intézménynek és 80 kisebb nagyobb vállalkozás a partnere a gyakorlati képzésekben. A Kaposvári Szakképzési Centrum főigazgatója, Weimann Gáborné kiemelte: minden szakképzőhely fontos, de a barcsi a 125 éves múltjával kiemelkedő szerepet tölt be, a megye legrégebbi, legtöbb tapasztalattal rendelkező képzőhelye. Ez pedig jó példa arra, hogy a szakképzésnek a piaci igényekhez kell igazodnia. Mint mondta a szakképzés az, ami mindent túlél, hisz bármi történik, szakemberekre mindig szükség lesz. A cél, pedig nem kisebb, minthogy sikerüljön alkalmazkodni a negyedik ipari forradalomhoz is.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!