Minden út a házamig vezet… - járdaépítés és várossá avatás a Teraszban

Beszélgetésekkel, érdekességekkel folytatja a nyarat a helyi televízió műsora Barcson. A Terasz idei első vendége Rózsás Márton helytörténet kutató, a barcsi múzeum korábbi vezetője, Barcs Város Díszpolgára.

A várossá nyilvánítás érdekességei kapcsán interjúnkból kiderül, hogy a helyiek munkája is kellett ahhoz, hogy az egykori nagyközség elnyerje a városi rangot. Igaz, néha elfogyott az összefogáshoz az erő, hiszen a járdák közös építését sokan csak addig tartották fontosnak, amíg saját házukig elért a gyalogjáró, így az utca végére több esetben elfogyott a munkakedv. Mérföldkő volt a gesztenyesor kivágása, ami felháborodást váltott ki. A helyiek sokszor azt mondták, ez a „várossá meszelés” folyamata. Rózsás Márton tévképzetnek nevezte, hogy Losonczi Pál nélkül nem kapott volna városi rangot Barcs. Mint mondta, az Elnöki Tanács elnöke valóban segített, de véleménye szerint a várossá nyilvánítást a barcsiak maguknak köszönhetik.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselő Testületének 2019. szeptember 19-i soros ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!