Minden helyzetben találjuk meg a jót és a szépet

A „Szeretet csendben jár” jelmondattal öröm szerző körútra indultak az ünnep előtt a barcsi gimnazisták. Nyomukban kis, kedves idézetek maradtak, köztereken, lámpaoszlopokon vagy épp bevásárlókocsikon.
 

Dibuz-Pávics Judit, a Széchényi Ferenc Gimnázium tanára, szerkesztőségünknek elmondta, mióta az intézmény Boldog iskola címet visel, és a Boldogságórák egyre népszerűbbek, a gyerekek egyre jobban figyelnek egymásra, és embertársaikra. Mint mondják, a másokkal való törődés segít abban, hogy emberebb ember váljon belőlük. Így a mesekönyv gyűjtés és adományozás, és a cipősdoboz akció után, idézeteket tartalmazó kis cédulákkal indultak a városba, hogy az azokon szereplő gondolatokkal örömet szerezzenek másoknak is. Jártak bevásárló központban, üzletekben, a sétáló utcán. Helyeztek üzenetet, postaládára, kandeláberre, hirdetőoszlopra, bevásárlókocsira vagy épp középületekre. Az akció során akikkel találkoztak, és olvasták  megerősítő gondolatokat, mint nagyon pozitívan fogadták, és megköszönték a kedves kis karácsonyi ajándékokat.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselő Testületének 2019. március 21-i soros ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!