Meleg teával várták a Bringás Reggelire érkezőket

Közel 240 résztvevője volt a szerdai Bringás Reggelinek, tízóraizóként pedig közel 40 óvodás csatlakozott a programhoz. Sziács Lászlóné, a barcsi Városi Könyvtár vezetője szerkesztőségünknek elmondta, az idei évben is nagyon sokan csatlakoztak a programhoz, a korai reggeli óráktól egészen az esemény végéig szint mindig valaki begurult kerékpárjával, és csatlakozott a reggelihez.

Az intézmény vezetője hozzátette: az idei évben, a megszokott reggeliző csomagot kiegészítve egy kis különlegeséggel is készültek, melyet Barcs Város Óvodája és Bölcsődéje ajánlott fel a szervezőségnek: a hűvősre való tekintettel egy pohár meleg teával és friss pogácsával kínálták meg a két keréken gurulókat. A programhoz tízórai idejében csatlakoztak az óvodások is, akiket Túró Rudival kínáltak, továbbá részt vehettek egy rövid előadáson is az apróságok, ami az egészséges életmóddal és a környezet tudatos közlekedés témáival foglalkozott. Sziács Lászlóné elmondta: a gimnazisták elektromos rollerrel, az Arany János Általános Iskola felsősei pedig kerékpárral csatlakoztak a programhoz, de az eseményen részt vettek az idős otthon lakói és a városgazdálkodás munkatársai is.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!