Megvarrták a templomot Drávaszentesen

Megtörtént szerdán a templom elemeinek egymáshoz rögzítése Drávaszentesen, ezzel megállították az épület romlását és stabilizálták 200 évre.
Szemere Antal építész, a tervek készítője szerkesztőségünknek elmondta, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított keretből az előző évben, a megsüllyedt és kettévált épület alapjait sikerült megerősíteni. A munkálatok most a Kaposvári Egyházmegye támogatásával folytatódtak.

 

Ezúttal a falakon lévő repedéseket feszítő pászmákkal úgymond megvarrták. Ilyen nagy szilárdágú műanyag köpenybe csomagolt, zsírozott acél sodronyokat használnak a híd építések során is.
A drávaszentesi templom 2014-ben süllyedt meg, ennek következtében különvált a torony és a hajó. Első körben az épület alapját gyengítő csapadékvíz elvezetéséről gondoskodtak, majd az alap megerősítése következett, a harmadik ütem a szétvált épületrészek úgynevezett összevarrása volt. Ezzel gyakorlatilag a templom megmenekült, a további károsodás lehetetlen, szerkezetileg teljesen megújult. A mai műszaki átadást követően már csak a szárító vakolat felvitele szükséges, melyhez a vakolóanyag már megérkezett Ausztriából. A munkálatokat a Térhatás Kft. végzi. Áspán László licenc tulajdonos cégének ez lesz a negyvenedik templom felújítása a Dunántúlon.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!