Megújult formában jelenik meg Drávától a Balatonig újság

Az idei évtől megújul a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság „Drávától a Balatonig” című kiadványa. A szaklap idei első száma már elérhető, mely Dráva-Mura torkolat múltjáról, jelenéről és jövőjéről ugyan úgy ír, mint pl a drávai turisztikai útvonalak fejlesztéséről vagy a vízrendezés lehetőségeiről.
 

Márk László igazgató az előszóban úgy fogalmaz 2019. mérföldkő lesz kiadványunk történetében. Az idei évtől évente már négy alkalommal fogjuk megjelentetni a lapot, mely változás eredményeként reményeink szerint még több hasznos és érdeklődésre számot tartó Dél-dunántúli vízügyes információval tudunk szolgálni.
A lapból kiderül, hogy az évtizedek óta végzet közös horvát-magyar együttműködés az idei évtől közös pályázattal bővül. A project részletei mellett megismerkedhetünk a Dráva-Mura torkolati szakasz szabályozásával kapcsolatban az elmúlt években felmerült koncepciókkal, az elvégzett modellezések eredményével, és a tényleges beavatkozással kapcsolatban felmerülő döntési nehézségekkel. Megismerkedhetnek az olvasók a 2018-ban befejeződött, a Dráva hajózási útvonalának szonár rendszerrel történő részletes meder felmérésének eredményével.
A program amellett, hogy segíti a Dráván való eligazodást, tartalmazza a Dráva menti magyar és horvát oldali turisztikai látnivalókat, gasztronómiai- és szállás lehetőségeket, a környékbeli kerékpárutakat és nem utolsó sorban a biztonságosan hajózható útvonalat is.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!