Mégsem volt egyedül a csokonyai autótolvaj

Társa is volt a barcsi Mező utca Erkel utca kereszteződésében egy hónapja lopott autóval árokba hajtó férfinak. A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát, és bíróság elé állítást javasolt mindkettejük esetében.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába hajnali 5 óra magasságában érkezett bejelentés arról, hogy a Mező utca és az Erkel Ferenc utca kereszteződésében egy árokba hajtott személyautó áll. A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy a kocsit az éjszaka folyamán tulajdonították el a belvárosból. A rendőrök gyorsan beazonosították a feltételezett elkövetőt, akit még a reggeli órákban el is fogtak. A 23 éves csokonyavisontai férfit előállították és jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A rendőrség legújabb tájékoztatása szerint a Barcsi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az Sz. Jánossal, valamint társával, a 26 éves K. Józseffel szemben folytatott eljárás során keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2019. november 25.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!