Megmarad a partifecskék partja!

A Magyar Madártani Egyesülethez érkezett bejelentés alapján veszélybe került egy partifecske fészektelep, a Mernyeszentmiklós körül folyó útépítés során. A DDNPI természetvédelmi őrei a helyszínt felkeresték, az útépítést végző kivitelezővel egyeztettek a madarak költésével kapcsolatban.

Valamennyi itt dolgozó munkás tudott a madarak jelenlétéről, sőt a megtelepedésüket a madarak fészekfoglalásakor már jelezték a feletteseiknek. A fészkelőüregekkel átszőtt partfalszakaszt a fecskék elvonulásáig nem bolygatják, arra nincs is jelenleg szükség. A partifecskék jellemzően természetes medrű, szakadozó partú folyók mellett találnak otthonra. Hazánkban elsősorban a Tisza felsőbb szakaszain, illetve a Dráva szakadópartjaiban költenek. Somogy megyében esetenként homokbányákban, építkezések során kialakított löszfalakban is megtelepszenek, de mindig kedvelik a víz közelségét, előfordul, hogy szennyvízülepítő tavak közelében költenek. Az 1 méter hosszúságot is elérő üregeket a karmukkal, csőrükkel vájják ki, ide rakják le tojásaikat. Az 5-6 fehér tojásból álló fészekalj két hét alatt kikel, majd újabb három hét múlva már ki is repülnek a fiókák. A szülők ilyenkor rendszerint második költésbe kezdenek. Szeptember elején elvonulnak téli szállásukra, jellemzően a Szahara déli részére. A partifecske Magyarországon védett faj, természetvédelmi értéke 50 000 Ft.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!