Megkezdődött a komlószüret Kastélyosdombón

Kastélyosdombón 2018 végén kezdtek komlótermesztésbe a Magyar Ökomenikus Szegélyszervezet és a Heineken Hungária együttműködésében. A 30 millió forintból indított beruházás keretében a segélyszervezet szociális és fejlesztő központjának dolgozói 2500 palántát ültettek el a központhoz tartozó egyhektáros területen.

A majd két éve elültetett palánták mostanra fordultak teremőre, így megkezdődhetett a szüret is. A komlószüret alkalmából rendezett ünnepségen Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója elmondta: a szüret általában valaminek a végét jelenti, de ez betakarítás csupán a kezdet, hiszen újabb fejlesztések várhatóak. Az elnök továbbá köszönetet mondott mindazoknak, aki részt vettek a munkákban, mivel a kitartó és az áldozatos munkájuknak köszönhető, hogy hazánkban ismét elindult a komló termesztése. Geert Swaanenburg, a Heineken magyarországi leányvállalatának vezérigazgatója köszöntőjében elmondta: vállalatuk a világ minden táján különös értékként tekint a helyi közösségekre, helyi termékekre. Úgy vélekedett: a sör egyik alapanyagának termesztése kiút lehet a szegénységből is. Hozzátette: a kastélyosdombói komlót a Soproni márkához használják majd fel, céljuk, hogy a jövőben a termék előállítása során kizárólag a hazai piacról szerezzék be ezt az alapanyagot.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!