Meggyújtották advent utolsó gyertyáját, Tamás Éva játéktárával ünnepeltek a barcsiak

Szombaton délután négy órakor kezdődött a negyedik, egyben utolsó Adventi Ölelés, ahol ismét színes műsort mutattak be a város közintézményeinek diákjai. A negyedik gyertyát Bíró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke gyújtotta meg, Koós Csaba polgármester kíséretében.

A szombati programon a Barcson már jól ismert, Tamás Éva és Játéktára nevű zenekar mutatta be az „Adventi Gyergyák” című zenés előadását, őket követték a Vénusz Mazsorett Csoport táncosai, majd a Széchenyi Ferenc Gimnázium és Kollégium és az Arany János Általános iskola növedékei szórakoztatták a közönséget. Az esemény ideje alatt ezúttal is nyitva voltak a faházak, ahol kézműves termékeket vásárolhattak és finom, lélekmelegítő italokat kortyolhattak a térre látogatók. Koós Csaba elmondta: az idei év sikerét tekintve, 2022-ben is szeretnék ezeket az adventi ünnepkörhöz tartozó rendezvényeket lebonyolítani, és reméli, hogy a következő évben újabb, a Testvérvárosok Teréhez hasonló ajándékkal lephetik meg a városlakókat.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!