Megalakult a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének barcsi helyi csoportja

73. csoportként alakult meg Barcson Keresztény Értelmiségiek Szövetségének helyei szervezete. A szövetség országos elnöke szerkesztőségünknek elmondta a rendszerváltás óta fontos, hogy aktivizálják a világiakat is a keresztények körében, illetve a keresztények maguk is tanúságot tegyenek hitükről a világiak körében.
 

Makláry Ákos úgy fogalmazott a csütörtöki barcsi alakuló ülés után, hogy különböző felekezetű keresztények közös gondolkodása, együttes szolgálata a cél, hogy közösen dolgozzanak egy-egy keresztény érték érdekében. A cél pedig minden esetben a település, vagy a köz javát kell, szolgálja. A szervezet vár minden megkeresztelt, a településért tenni akaró hívő embert, aki részt venne értékek közvetítésében és létrehozásában. Az evangelizáció mellet egyik feladata a csoportnak a kultúra, a művészet és a tudomány szolgálata.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Terasz - Őszintén a katedráról

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!