Márton napi felvonulás Barcson

A szeretet lángját viszik körbe az idei évben is a Márton napi felvonulók Barcson. A menet háromnegyed ötkor indul az Arany János Általános Iskola elől. Domonkosné Rippel Éva, a szervező Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke szerkesztőségünknek elmondta, azt kérik, mindenki vigyen magával lámpást, hogy ezzel is megidézzék Szent Márton püspök emlékét.

Az egykori katonatiszt éjszakai őrjárata során, lámpással a kezében talált rá a hajléktalanokra. A legenda szerint köpenyét is megosztotta egy rászorulóval, majd segítette meleg ruhával és élelemmel is a szegényeket. A megemlékezés során, a lámpás felvonulást követően szeretet vendégséget tartanak a résztvevőknek.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!